Kövess minket!
  
     

Könyvkészítés napjainkban, Magyarországon

Könyvkészítés napjainkban, Magyarországon
2020, március 10.

Magyarország mindig is büszke volt szerzőire; költőire és íróira, nincsen ez másképpen manapság sem. Talán a régebbi időkhöz képest csupán annyi változott, hogy egyre több kezdő tehetségnek is lehetősége van már könyvkészítésre. A könyvkiadókon kívül magánszemélyek is kiadhatják műveiket, hiszen a könyvkészítés ma már elérhető közelségbe került bárki számára. Ma már nem csak állami nyomda létezik, hanem magánnyomdák is, amelyek kedvező árakkal és kiemelt szolgáltatásokkal várják a saját könyvre várókat.

könyvkészítés nem is olyan bonyolult folyamat, mint ahogyan azt sokan gondolnák. Minden a megfelelő alapanyaggal, vagyis az irománnyal kezdődik, amit a szerzők gondosan előkészítenek, majd lektorokkal, szerkesztőkkel átdolgoznak. Ezután veszi kezdetét a nyomdai előkészítés és a grafikai stúdióban végzett háttérmunka.

Nyomdai kivitelezés a grafikai tervezéstől a kész termékig

Minden könyvkészítési folyamat az ötlettel vagy elképzeléssel kezdődik, ezután a tervezési fázis következik, majd a kivitelezés, amely gyorsan, precízen és kedvező áron történik, amelyet már csak a kész termék átvétele koronáz meg. Egy minőségi nyomda tehát nem csupán az előkészületeket és a grafikai munkákat vállalja, hanem minden szükséges lépésből ki tudja venni a részét. Ráadásul a könyvkészítésen felül cégek számára olyan szolgáltatásokat is kínálnak mint a névjegykártyák, a szórólapok, a prospektusok vagy az étlapok és plakátok, valamint a cégtáblák tervezése és nyomtatása.

Amennyiben könyvkészítésre, kiadványszerkesztésre, nyomdai munkákra, arculatkészítésre vagy bármilyen grafikai tervezésre van szükség, a Némedy Stúdió és Nyomda örömmel várja a megkereséseket és a megrendeléseket Budapesten! Weboldalukon, a www.nemedynyomda.hu webcímen bővebb információkkal is szolgálnak a leendő ügyfeleik számára, de e-mailben is érdeklődhetünk a studio@nemedynyomda.hu e-mail címen, vagy telefonon, a 06-20-965-7297-es számon!

Olvastad már?

Facebook

GooglePlus

Hirdetés

Hirdetés

Megosztás

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Csatlakozz a Marketing Magazinokhoz!

Facebook

Twitter

Google Plus

YouTube

Előző cikk olvasása:
galgo.hu
Modern reklámlehetőség: Autódekoráció-nyomtatás

Napjainkban a különböző reklámlehetőségek széles palettán mozognak, és elsődleges céljuk, hogy a különböző tevékenységi köröket képviselő cégek és vállalatok arculatát...

Close